Csokoládé – a kakaóbabnyi boldogság

A svéd természettudós, Carl von Linné a 18. században „theobromának”, az istenek eledelének nevezte a kakaócserjék gyümölcsét, melynek babját már az aztékok által 1325-ben legyőzött őslakosok, a toltékok is évezredek óta ismerték. A közép-amerikai Maja Birodalomban a kakaóbab egyszerre szolgált táplálékként, láz és köhögés elleni gyógyszerként és fizetőeszközként. Az értékes valutát a híres azték uralkodó, Montezuma is nagyra becsülte, birtokán több mint egymillió kilogramm kakaót halmozott fel, s a leírások szerint naponta öt korsóval hajtott fel a „xocolatl”-ból („xoco”:keserű, „atl”:víz), mely úgy készült, hogy a kakaóbabot megpörkölték, megőrölték, majd vízzel hígították. A magasabb rangúak az eredetileg kesernyés italt vaníliával, mézzel és chiliporral ízesítették, a közemberek és a szegényebbek kukoricaliszttel sűrítették. Az aztékok a kakaóbabot Quetzalcoetl, a tollaskígyó istenség ajándékának tekintették.

A csokoládé meghódítja Európát

Bár a csokoládéval Kolumbusz Kristóf és legénysége is megismerkedett, ízletesnek találták, mégsem tulajdonítottak neki különösebb jelentőséget. A kakaót és a csokoládét Európával Hernando Cortez spanyol konkvisztádor ismertette meg, aki 1519-ben érkezett az azték birodalomba, a mai Mexikó területére. Cortezt az aztékok szívélyesen fogadták, mert a régóta várt, s visszatérő Quetzalcoetl istennek hitték; ezért maga Montezuma kínálta meg a fenséges, frissítő itallal. Cortezt elsősorban nem a csokoládé íze nyűgözte le, hanem tápláló, élénkítő hatása. „Egyetlen pohárnyi belőle egy egész napra felfrissíti a katonát” – írta.

A felfedezőknek köszönhetően a csokoládét hamarosan „udvari rangra emelték”, előbb Fülöp, spanyol király, majd a francia Napkirály, XIV. Lajos udvarában. Nem sokkal később, egész Európában elterjedt a csokoládé fogyasztása, s a 17. század végére már szép számmal kínálták édes italaikat az elegáns csokoládé szalonok. A jól szervezett kakaókereskedelemnek, az időközben finomodott állagnak és íznek, valamint az ipari előállítás megindulásának köszönhetően a csokoládé a közemberek számára is elérhetővé vált.

Csoki a patikában

A csokoládét először Sir Hans Sloane, Anna angol királynő háziorvosa keverte tejjel. Talán neki is köszönhető, hogy a 18. században már a patikákban is lehetett csokoládékészítményeket kapni, és olyannyira ismertté és népszerűvé vált a krémes ital, hogy a korabeli értelmező szótárban a „csokoládé” címszó alatt csak ennyi állt: „Jól ismert, így nincs szükség egyéb magyarázatra.” Szintén ebben a században készültek az első bonbonok, melyek a tehetősebb társadalmi osztályok tagjainak mindennapjait édesítették meg.

Az első táblás csokoládé a 19. század elején jelent meg, s 1847-ben az angol Fry csokoládégyár „felséges ennivalóként” kínálta. A csokoládé tömegtermelését a kakaópor és a kakaóvaj különválasztása tette lehetővé, ami a holland vegyész, Van Houten nevéhez fűződik. A maihoz hasonló állagú, finom csokoládét az 1800-as évek vége felé a svájciaknak sikerült először előállítani, egy új csokoládéfinomítási eljárás, a konsírozás (naphosszat tartó őrlés és kevergetés) felfedezésével. A Goethe és Balsac által is nagyra tartott csokoládé diadalútja ma is tart, s a fehér-, a tej- és az étcsokoládé megszámlálhatatlan ízvariációja mellett, újra nagy népszerűségnek örvendenek a kis családi műhelyekben készült kézműves csokoládék, melyek a tömegtermelésű táblás finomságokkal szemben, az egyedi ízek és a csokoládéfogyasztás minőségi élvezetét nyújtják.

Több mint édesség

A csokoládét az elmúlt évtizedekben tudományos vizsgálatoknak is alávetették, melyek során kiderült, hogy a benne lévő flavonoidok révén lassítja az öregedést, erősíti az immunrendszert, segíti a koncentráció fenntartását, és hozzájárul egyes daganatos betegségek, illetve a szív- és keringési rendszer megbetegedéseinek megelőzéséhez. A csoki antioxidáns vegyületei tágítják az ereket, megnyújtják a véralvadás idejét, ezáltal csökkentik a vérrögök képződését, elősegítik az erek ellazulását. Mivel azonban az antioxidáns anyagok a kakaóban találhatók, a magasabb kakaótartalmú, minőségi étcsokoládéban jóval magasabb a jótékony hatású vegyületek mennyisége.

A boldogság áhított forrása

A csokoládé körülbelül 300 ismert vegyületet tartalmaz, többek között serkentőszereket, például metil-xantinokat: koffeint és teobromint. A kakaó serkenti a szervezet endorfin nevű hormonjának termelődését is, mely csökkenti a depressziót, derűlátóvá tesz és a boldogság érzésével ajándékoz meg bennünket. A csokoládéban, egy az amfetaminokkal rokon vegyületet, a fenil-etil-amin is megtalálható, ami növeli a vércukorszintet, emiatt élénkítő hatással van a szervezetünkre. Nem csoda, hogy a nagyobb fizikai-szellemi igénybevételnek kitett emberek előszeretettel fogyasztják.

Kívül-belül csoki

A csokoládét ma már magunkra is kenhetjük, hiszen a különféle arc-és testpakolások alapanyagául is szolgáló kakaóban található jótékony anyagok frissítik, feszesítik a bőrt, a kakaóvaj pedig revitalizálja, puhítja azt. Mivel a csokoládé jótékonyan hat a zsírmolekulák oldására is, kitűnő karcsúsító, alakformáló hatású. Utóbbi azonban csakis a külsőleges felhasználásra értendő, hiszen bár a csokoládé fehérjét és ásványi anyagokat (kálium, kálcium, foszfor, vas) is tartalmaz, nagyon sok zsír van benne, ezért igen magas az energiatartalma, 100 grammban akár 500 kalória is lehet! Óvatosan kell hát bánnunk az istenek több évezredes ajándékával, mely könnyen „függőséget” okozhat. Gondoljunk csak az első magyar „csokoládémesterre”, Gombóc Artúrra, aki szerette: „A kerek csokoládét, a szögletes csokoládét, a hosszú csokoládét, a rövid csokoládét, a gömbölyű csokoládét, a lapos csokoládét, a tömör csokoládét, a lyukas csokoládét, … és minden olyan csokoládét, amit csak készítenek a világon!”.

(Forrás: Táplálkozás és tudomány (VII. évf., 4. szám, 2006.), Nagy csokoládékönyv (Aréna, 2000), www.kfki.hu, Chemistry in Britain)